2012. február 7., Tódor napja

Az MSZP Újpest-Káposztásmegyeri szervezetének tagjai is részt vettek azon a kormányellenes demonstráción, amelyet a párt miskolci szervezete hirdetett meg szeptember 23-ra. A több ezres tömeg a Városház téren gyűlt össze, ahol beszédet mondott többek közt Mesterházy Attila az MSZP elnöke és Tabajdi Csaba az MSZP európai parlamenti képviselője is. Az Orbán-kormány intézkedései ellen tüntetők - az élőszó mellett – táblák és transzparensek tucatjaival adtak hangot véleményüknek és azonnali távozásra kérték fel a kabinetet és a miniszterelnököt. A demonstráció végül békésen és rendbontás nélkül ért véget.

Az MSZP felhívására gyűltek össze tiltakozók az újpesti Városházánál pénteken. A demonstrációt az önkormányzat ötmilliárdos kötvénykibocsátása miatt hirdette meg az MSZP. A demonstráción beszédet mondott Horváth Csaba, az MSZP fővárosi elnöke, és Trippon Norbert, az újpesti szervezet elnöke. Jelen volt Dr. Molnár Zsolt az MSZP szervezési igazgatója, valamint Kiss Péter országgyűlési képviselő is.
Bővebben...Az MSZP szerint a kormánynak kenyérről és munkahelyekről kellene gondoskodnia az olyan "cirkuszok" helyett, mint az új alaptörvény asztala.

Sajtóhírek szerint Török Zsolt, a párt szóvivője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a kormány arra kéri az önkormányzatokat, hogy szeptembertől - lehetőség szerint a polgármesteri hivatalok ügyfélszolgálatán - állítsanak fel egy asztalt, az alaptörvény asztalát, ahol az állampolgárok egy adatlap kitöltésével személyre szólóan kérhetik az új alkotmány névre szóló kézbesítését.
Bővebben...
2011. május 7. napján tartották meg a káposztásmegyeri futó és kerékpáros fesztivált. A futóversenyen indult Dr. Trippon Norbert frakcióvezető és Szabó Gábor sporttanácsnok. Dr. Trippon Norbert fekvenyomásban érmet is szerzett! A rendezvényen számos más újpesti MSZP-s is részt vett.
Bővebben...Mesterházy Attila és Dr. Trippon Norbert Újpesten tartottak sajtótájékoztatót a Gyermek és Ifjúsági Házban meghirdetett lakossági fórum előtt. A lakossági fórumon mintegy kétszáz újpesti vett részt, és vitatta meg az ország sorsát érintő kérdéseket.

Mesterházy Attila szerint a kormány sorozatos megszorításokat és adóemeléseket hajt végre az általa Orbán-csomagnak nevezett Széll Kálmán Tervvel és a héten megismert konvergencia programmal. Az MSZP elnöke és parlamenti frakcióvezetője egyszerű pénzbehajtásként értékelte a kabinet gazdaságpolitikai lépéseit, amelyekkel szerinte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az egykulcsos személyi jövedelemadóval ütött lyukakat kívánja betömni a költségvetésben.
Bővebben...Április 18-án tartotta az MSZP budapesti részországgyűlését, ahol számos politikus és szakértő mellett Dr. Trippon Norbert is felszólalt
Dr. Trippon Norbert elmondta, hogy egyre többen tudják már, hogy az új Alkotmány nem alkotmány, hanem valójában egy trójai faló, melyben sötét elmék, sötét gondolatok, és egy még annál is sötétebb jövő rejtőzködött el.
Ha igaz az, hogy magyar egy szabadságszerető nép, márpedig igaz, akkor mindez a budapestiekre hangsúlyozottan is igaz. Bővebben...