2010. július hó 9. napján a holokauszt újpesti áldozataira emlékeztek az egybegyűltek a Mártírok útja 58. szám alatti emlékműnél. Dr. Trippon Norbert ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy olyan Magyarországot és olyan Újpestet kell teremteni, ahol a gyűlöletnek nincs helye, ahol az emberek tisztelik egymást.

Nekünk olyan országot és olyan Újpestet kell teremtenünk, ahol az emberek közötti gyűlöletnek nincsen helye, ahol az emberek tisztelik egymást, összefognak, ha kell, segítik a másikat, és elfogadják a másikat olyan származásúnak, olyan vallásúnak, olyan gondolkodásúnak amilyen.
Olyan országban, olyan hazában és olyan városban szeretnénk élni, mely tisztességgel ápolja az áldozatok emlékét, soha nem felejti el, ami történt, és tudja, hogy mindannyiónknak és minden jövendő generációnak dolga van.
Tegyünk érte, mert az áldozatok emléke, a történelem, és a sors ezt a kötelességet ránk rótta.
Higgye el mindenki: hogy személy szerint rajtunk is, mindannyiunkon is, a mai napon is múlik, hogy a közös magyar honban tömegmészárlás soha többé meg ne történhessen. – mondta dr Trippon Norbert alpolgármester.
Cikk megosztása
IwiwenFacebook-onMyspace-en