2012. május 20., Bernát, Felícia napja

Dr. Trippon Norbert is felszólalt az MSZP részországgyűlésén

Április 18-án tartotta az MSZP budapesti részországgyűlését, ahol számos politikus és szakértő mellett Dr. Trippon Norbert is felszólalt

Dr. Trippon Norbert elmondta, hogy egyre többen tudják már, hogy az új Alkotmány nem alkotmány, hanem valójában egy trójai faló, melyben sötét elmék, sötét gondolatok, és egy még annál is sötétebb jövő rejtőzködött el. Ha igaz az, hogy magyar egy szabadságszerető nép, márpedig igaz, akkor mindez a budapestiekre hangsúlyozottan is igaz.
A budapestiek szeretnek önállóan élni, és gondolkodni. Nincsen szükségük arra, hogy megmondják hogyan, milyen értékrend szerint éljenek, gondolkodjanak, milyen vallásúak legyenek, hogyan éljék a családi életünket. El tudják azt dönteni az emberek saját magunktól is! Nincsen szükségük arra, hogy az ún. Alkotmányba szövegezve magyarázzák és hamisítsák meg nekik a saját történelmüket.

A budapestiek nem szeretik, ha diktálnak nekik. „Modern, a nagyvilágra nyitott, szabadság szerető város vagyunk. És az is maradunk!” –mondta.
„Mi, akik Budapesten élünk tudjuk, hogy Budapest nemcsak az ország fővárosa, hanem a magyar szabadság fővárosa is. Aki nem hiszi, az gondoljon csak 1848-ra, az 1918-as őszirózsás forradalomra, 1956-ra vagy 1990-re. A történelmünk folyamán a magyarok már számos esetben éppen itt, éppen Budapesten bizonyították be szabadságszeretetüket. S az ország mindig csak erre a jelre várt! Biztosak lehetünk benne, hogy mindez ezúttal sem lesz másképpen.” Majd kifejtette, hogy az emberek türelme egyre fogy, a pohár lassan, de biztosan betelik.
Cikk megosztása
© Copyright 2012 - www.tripponnorbert.hu