2011. május 7. napján tartották meg a káposztásmegyeri futó és kerékpáros fesztivált. A futóversenyen indult Dr. Trippon Norbert frakcióvezető és Szabó Gábor sporttanácsnok. Dr. Trippon Norbert fekvenyomásban érmet is szerzett! A rendezvényen számos más újpesti MSZP-s is részt vett.

A futóversenyen két táv is volt, a nagyobb 4.3 kilométer volt, melynek lefutásában - korosztálytól függetlenül - több százan vettek részt. Az indulás az Óceán-árok utcában a Karinthy ÁMK mellett volt. A futók elfutottak a Megyeri útig, majd a Homoktövis, Megyeri út kereszteződésében található körforgalomig, ahol a Homoktövis utcából kanyarodtak be Farkas-erdőbe, majd a táv végén a Farkas-erdő utcában futottak be a célig. A futóversenyen Dr. Trippon Norbert frakcióvezető és Szabó Gábor önkormányzati képviselő és sporttanácsnok is indult. A futóverseny mellett volt még kerékpáros verseny, fekvenyomó és szkanderbajnokság, valamint más sportolási lehetőségek is. Dr. Trippon Norbert a fekvenyomó bajnokságban ráadásul érmet is nyert, melyet a nagyszínpadon vett át. Dr. Trippon Norbert, aki egyébként rendszeresen sportol, elmondta, hogy ez a rendezvény is felhívta a figyelmet a rendszeres mozgás, a sport szükségességére, mely korosztálytól függetlenül fontos a jobb közérzet, valamint az egészség megőrzése szempontjából.
A minden esztendőben nagy sikerű, hagyományos rendezvény közösségi, családi rendezvény is egyben. Szabó Gábor sporttanácsnok – aki különösen a hosszú táv futásban jeleskedett – elmondta, hogy az egészségmegőrzés szempontjából rendkívül fontos a rendszeres testmozgás. Ugyanakkor sajnálatos, hogy Magyarországon még túlságosan kevesen sportolnak, és mozognak rendszeresen.
Jó hír, hogy a különféle futó, vagy kerékpáros rendezvényeken egyre többen vannak Budapest szerte, és Újpesten, Káposztásmegyeren is egyre gyakrabban látni akár reggelente, akár esténként futókat, kerékpározókat, sőt az újpesti edzőtermeket is sokan látogatják. Szerinte a politikusoknak és a városvezetőknek nemcsak beszélniük kell, hanem személyes jó példát kell mutatniuk, így is népszerűsítve a sportot, a rendszeres testmozgást. Ezért indult el ő is a futóversenyen. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy sokan vannak, akik szeretnének sportolni, de szociális okok miatt nem engedhetik meg maguknak. Ezért is javasolta korábban az MSZP frakció, hogy a szociálisan rászorult újpesti családoknak, amennyiben azok újpesti sportlétesítményt, edzőtermet szeretnének rendszeresen látogatni, megfelelő támogatást biztosítsanak.
Cikk megosztása
IwiwenFacebook-onMyspace-en